Szilva chutney

A chutney egy  fűszeres, pikáns lekvár, mely sültek remek kísérője lehet.

Meglátásom szerint chutneyt akkor főz az ember, mikor valamilyen gyümölcsből olyan ipari mennyiség halmozódik fel nyersen, aztán befőzve egy háztartásban, hogy további 10 kg eltevése már abszolút indokolatlan lenne. Így történt ez nálunk is idén, mikor az erősen alternáló vörösszilva fánk úgy döntött, ránk zúdítja az elmúlt és a következő 3 évre esedékes összes termését. A fán annyi szilva volt, hogy szabályosan kéklett, főleg miután az arra sétáló őzek lelegelték a leveleit. Pontosan nem tudjuk mennyi lehetett rajta, csak 50 kilóig mértük az eltett mennyiséget és több vödörrel sikerült elpasszolni ismerősöknek. Mivel ilyen ritkán terem, igyekszünk mi is betárazni belőle, de azért mindennek van határa.  A több tíz üveg lekvár és befőtt eltevése után jött a felmentő ötlet, hogy csináljunk chutneyt. Őszibarackból már régóta főzünk rendszeresen, megpróbáltuk most szilvából is. Mivel az interneten található receptek közül egyik sem nyerte el a tetszésünket, megalkottuk a saját variációnkat. Mi nem szeretjük olyan savanyúan, amennyire a receptek többsége írja.

Az elkészítése nem bonyolult, inkább csak az tart sokáig, amíg mindent előkészítünk.

Hozzávalók:
1,3 kg szilva
2 kicsi savanyú alma
2 piros kaliforniai vagy kápia paprika
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 diónyi gyömbér
fél marék mazsola
1 db fahéjrúd
1 ek. mustármag
8-10 szem szegfűszeg
1 tk. só
150 g cukor
2 ek. balzsamecet
2 ek. oliva olaj

Elkészítés:

Az oliva olajon a csíkokra szeletelt paprikát addig sütjük, míg pirulni kezd. Ekkor hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát és az összezúzott fokhagymát és azzal együtt még néhány percig pároljuk. Hozzáadjuk a kimagozott szilvát és az apró kockára vágott almát és ha levet eresztett, a fűszereket is a balzsamecet kivételével. Az egészet lekvárszerűvé főzzük, de elég annyira, hogy az egyes alkatrészek még felismerhetőek legyenek benne. Hozzáadjuk a balzsamecetet (ízlés szerint - mi ennyit lőttünk be), majd üvegekbe szedjük. Az üvegeket lezárjuk, 3 percre fejre állítjuk, majd kihűlésig száraz dunsztba tesszük.

Csokis rumos trüffel

Idén nyáron ismét kerékpárral túráztunk, ezúttal Dániát vettük célba. Lassan hagyománnyá válik, hogy minden évben valami süteményélménnyel térünk haza. Így volt ez tavaly is, amikor Szlovéniai kalandozásunkból Gibanica megszállottként érkeztünk vissza, amit azóta többször is elkészítettem.

Idénre dán élményként a trüffel jutott. Dániában nagy a jólét, amit magyarra úgy kell lefordítani, hogy minden megfizethetetlenül drága. Mivel mi két hetet készültünk ott eltölteni, alaposan meg kellett nézni, hogy mire költünk. Mivel a kerékpározás nagy igénybevételt jelent és hát mégiscsak ez volt a nyaralásunk, minden nap megengedtünk magunknak egy kis luxust. Ez többnyire a péknél elköltött ebédünket megkoronázandó, szintén ott vásárolt trüffelgolyók formájában testesült meg. Ezek specialitása az volt, hogy nem a hagyományos csokoládégolyók voltak, hanem valami tésztával dúsított és ez által  méretében is jelentősen megnövekedett gömbök. Hazaérve az interneten kezdtem nyomozni, hogy miből is lehetett az a trüffel és végül meg is találtam egy német oldalon. Méghozzá "Trüffel - mint a péknél" címszó alatt, ebből egyből tudtam, hogy megvan a mit kerestem. Aztán találtam még pár hasonló receptet, ezekből összegyúrtam a saját   kis trüffelgolyóimat, amit mi csak "trüfi"-nek hívunk. Az elkészítése rendkívül gyors és egyszerű.

Hozzávalók:

150 g babapiskóta

150 g étcsokoládé

2 rumaroma

6 ek. buborékos ásványvíz

1 cs. tortadara

Egy tálban a babapiskótát (vagy sima piskótalapot) összemorzsoljuk, amennyire csak lehet. Közben egy lábasban vizet melegítünk, hogy a csokoládét gőz fölött tudjuk megolvasztani. Egy másik lábaskába beletörjük tehát a csokoládét és megolvasztjuk, kis habverővel simára keverjük. További melegítés közben hozzáadjuk az ásványvizet és a rumaromákat és teljesen simára keverjük. Ilyenkor előfordul, hogy a csoki újra csomósodni kezd, de ez csak azért van, mert a víz hideg. Amit újra átmelegszik az egész massza, simára keverhető. Amikor késznek nyilvánítjuk, ráöntjük a babapiskótára és alaposan összekeverjük. Fél órát pihentetjük, akár hűtőben, de több időre nem szabad betenni, különben megkeményedik. Golyókat formálunk belőle, azokat megforgatjuk csokidarában és egy tálra tesszük. Csokidara helyett forgathatjuk kakaóporba is, vagy márthatjuk ét- vagy fehércsokiba.

Meggymagozó

Érik a meggy, itt az isteni meggyes sütik szezonja. A mennyi ízekért azonban sokat kell dolgozni, mert hát csak ki kell magozni, ami hát valljuk be, nem egy felemelő dolog. Ráadásul ha télen is meg akarjuk magunkat jutalmazni valami meggyes sütivel, akkor a mélyhűtőből jobban esik elhúzni egy doboz magozott meggyet, mint nekiállni befőttet magozni. A meggylekvár készítésére most nem is térnék ki...

Hogy mi az utálatos a meggymagozásban, azon túl, hogy fröcsköl, elvásik az ember körme, és mindezek mellett még sok is van belőle! Sorolhatnám egy darabig, de szerintem felesleges.
A hagyományos meggymagozó, ami asztalra szerelhető, betölti az ember a meggyet vagy a cseresznyét és csak nyomkodni kell, az jó, de sajnos nem tökéletes. Egyrészt kisebb mennyiséghez elő sem kotorjuk a szekrény mélyéről, másrészt felesleges összekoszolni. Meg szerintem a meggyhez nem is olyan jó, mert könnyen átesik rajta az egész gyümölcs, főleg ha apróbb. Gyermekkoromban ez mindig a mi feladatunk volt, tapasztalat, hogy a cseresznyéhez sokkal alkalmasabb, és végtermékben mindig volt egy-két mag, ami nem nagy barátja az ember fogsorának. Különösen amikor ráharap.
Szerencsére a németeknek erre is megvan a tuti megoldásuk. Altes Land-i kiruccanásom során elárulták az ősi receptet, azóta is ajánlom mindenkinek. A házinéni előhozott nekem egy olyan régi példányt, hogy a parafadugó már mállott szét a kezemben, a drót meg egyszerűen elfáradt és eltört. De nem esett kétségbe, öt perc alatt gyártott újat. Aztóa sem értem, hogy hogyan tudott  őrizgetni egy olyan ősi darabot, nekem évente újat kell gyártanom, mert mindig eltűnik, vagy elajándékozom valakinek. A magozó házilag is egyszerűen kivitelezhető, a magozás gyors és fájdalommentes. Szükségünk van egy parafadugóra (ami lehet műanyag is), meg egy darab erős drótra. Én a legutóbbihoz egy óriás füzetkapocs egyik 'U'-ját használtam föl. A képen látható módon, a parafadugóba szúrjunk bele egy erős U alakú drótot. És el is készült a magozó.
A dugót a jobb kezünkben szorítjuk, a meggyszemet a balban tartjuk, a drót végével a kocsány helyénél nyúlunk a gyümölcsbe és kanalazó mozdulattal kiemeljük a magot. Így biztos nem marad mag egyik szemben sem és a gyümölcs is megőrzi eredeti formáját. Relatíve gyorsan lehet így haladni, azt nem mondom, hogy ez a módszer nem fröcsköl, de nálunk nagyban megkönnyítette a konyhai meggyfeldolgozást:-).
Reméljük az itt leírtak alapján pár év múlva nem a TopShopban árulják majd vagyonokért a csodamagozó 2000-ret. De ha mégis, mi már tudjuk, hogy nem kell azonnal megrendelnünk.

Kekszmánia IV. - Spekulatius keksz

Ha az ember Hollandiába látogat, garantáltan találkozik a spekulatius keksz intézményével, mint holland specialitással. Ha Németországba utazik, ott ugyanezt a kekszet német különlegességnek titulálva adják el. Ha Svédbe látogat, ott is ugyanazt kapja, csak Peperkaker néven. De miről is van szó? A spekulatius keksz egy karácsonyi kekszféleség, amin a németek és a hollandok ősidők óta hadakoznak, hogy kié is eredetileg. Ha azt vesszük alapul, hogy a holland mint nép, gyakorlatilag egy rakás tengerszint alatt élő torokfájós német, akik emiatt kicsit furcsán beszélnek, akkor egy pont a németeknek. Hogy a svédek hogyan jönnen a képbe, azt nem tudom, de a receptek hosszas tanulmányozása után meg kellett állapítanom, hogy az ő receptjük egy- és ugyanaz a korábban említett germán népcsoportokéval.

A különlegessége ennek a keksznek alapvetően a formája, melyek figurákat, bibliai jeleneteket ábrázoltak eredetileg. A kekszek kiszaggatására illetve megformálására régen fából homorúra faragott formákat használtak, amelyekből újabb és újabb darabok kerülnek elő a csodás német Fachwerk házikók padlásáról, melyeket aztán aranyárban szerezhetünk be az Ebayen. Ezek általában fából faragott egyedi formák, amik homorúak. Belsejüket ki kell lisztezni, belenyomkodni a kinyújtott tésztát, majd kiborítani. Illetve létezik hengeres szaggató is, ami olyan mint egy faragásokkal ellátott gördülő sodrófa, az ember végigtolja a kinyújtott tésztán, és ki is van szaggatva. Hosszas próbálkozás után feladtam, hogy az ebayen szerezzek ilyen antik szaggatót, ez valahogy képtelenségnek bizonyult. Így be kellett érnem a modern kor vívmányaival: egy hengeres verzió műanyagból. A Westmark terméke, direkt ilyen spekulatius keksz szaggató, szintén az Ebayen néztem ki. Aztán keresgéltem, és kiderítettem, hogy a Westmark termékeit forgalmazza itthon a Vasedény. Így aztán benyargaltam egy üzletükbe, mondanom se kell, hogy hogy néztek rám: magasba vont szemöldök, ráncba szaladt homlok, fej kicsit oldalra billentve. Még a spekulatius keksz intézményéről sem hallottak soha, de kedvesek voltak, felhívták a raktárat (ahol már hallottak róla) és aztán meg is rendelték nekem. Így még karácsony előtt legyárthattam az első szériát.
Ha a sok mellébeszélés vagy sütés helyett valaki inkább a lényegre térve, hogy konkrétan hol lehet ilyet enni, akkor itt van néhány tipp. Németországban és Hollandiában télen-nyáron beszerezhető, néha a Lidl heti akciójában is elérhető. Itthon szintén az Aldiban vagy a Lidlben lehet szert tenni rá, de kizárólag karácsony előtt. Egész évben kapható a svéd verzió az IKEA kajaboltjában. Ha valami egészen hasonlóra vágyunk, akkor a hazai Mézes Mese Linzerbe kell beruháznunk. Ezek formája ugyanaz, mint a fent említett forrásokból származó rágcsálnivalóké, az íze kicsit más, cserébe elképesztően finom. Személyes kedvencem az étcsokiba mártott verzió.
Ha az ember a neten keresgél, hasonló recepteket talál, származási országtól függetlenül. Így gyúrtam össze én is a spekulatius kekszemet.  

Hozzávalók:

500 g liszt
200 g vaj
250 g cukor
100 g darált dió (dió nélkül is készíthető)
2 tojás
1 ek. sütőpor
1 kk. vaníliakivont vagy egy cs. vaníliás cukor
1 csipet só
2 kk őrölt fahéj
2 kk. őrölt szegfűszeg
2 kk. őrölt kardamom
1 csipet fehérbors


A vajat időben kiveszem a hűtőből, hogy könnyebb legyen gyúrni.
Egy tálban összekeverem a száraz alapanyagokat, majd elmorzsolom a vajjal. Beleütöm a tojásokat, majd elkezdem gyúrni. Teszem ezt addig, míg a tészta végre össze nem áll. 5 mm vastagra nyújtom, kiszaggatom. Sütőlapon 180°C-on rövid ideig sütöm,. Általában nem várom meg, míg színe lesz, mert akkor már kemény.

Kürtős kalács

Itt a nyár, a grillszezon, aktuálissá vált, hogy megosszam amit a kürtős kalács házi elkészítésével kapcsolatban megoszthatok. Az elkészítés mente -Nagypapám szerint legalábbis -:"Fogj egy lyukat és tekerd körbe kaláccsal."

Ha az első verzió esetleg valakinek nem jönne be, akkor tudok adni néhány tippet, ami segíthet. Most, hogy már nem csak Erdélyben lehet kapni kürtős kalács sütő fát, hanem itthon is, talán többeket érdekel. Majdnem minden vásárban felbukkannak ezek a nyeles fahengerek, amik Nagypapám módszere szerint maguk a lyukak lennének.

A jó tésztán kívül még jó parázsra van szükség a kerti grillen, ez az amiből nekem többnyire csak a félig jó jut. Először ugyanis ragyogóan kisül a hús, és mire én jönnék a kalácsaimmal, már alig van parázs. És a tészta csak kel, kel, kel.... és sosem akar megsülni. Ha nem figyelünk oda, képes annyira megkelni, hogy leesik a fáról, egyenesen bele a hamuba.

De induljunk ki a tésztából, ami gyakorlatilag egy egyszerű édes kelttészta lehet. Én most egy eredeti erdélyi titkos házi receptet osztok meg:

Hozzávalók:

500 g finomliszt

2 ek. cukor

1 ek. olaj

20 g élsztő + kis tej

1 citrom reszelt héja

1 tojás sárgája

+ annyi tej, amennyit felvesz, a tészta ne legyen túl lágy, de túl kemény se.

Az élesztőt megfuttatjuk egy kis langyos, cukros tejben, és a többi hozzávalóval kelttésztát dagasztunk belőle. Fél-háromnegyed órát kelni hagyjuk, persze attól függően, hogy a parázs éppen be akar-e gyulladni vagy már rég kialudt. Ha begyulladt, kikanalazzuk az időközben megkelt tésztát a párnák közül, kb. a harmadát a gyúródeszkára tesszük, a maradékot visszatakarjuk. Míg az várakozik, megint meg fog kelni és egy szinte végeláthatatlan folyamat vesz kezdetét, ahol a tészta sosem akar elfogyni. Fél kiló lisztből nálunk kb. 3 kalács szokott kisülni, már ha jól emlékszem, mert nehéz számon tartani. Folyton elfogy ugyanis.

Ha visszatérünk a gyúródeszkához, akkor a következő műveletet kell végrehajtanunk. Kicsit átgyúrjuk a tésztagalacsinunkat, majd kinyújtjuk 0,5-1 cm vastagra, ahogy engedi magát. Ezt lisztes késsel, vagy derelyeszaggatóval csigavonalban felvágjuk, így egy két centi széles szalagot kapunk. A kalácssütő fát megkenjük olajjal vagy zsírral, majd elkezdjük rátekerni a tésztát. A fa folyamatos forgatásával felcsévéljük rá a szalagot, majd a gyúródeszkán sodorva összedolgozzuk az egészet. Eközben még vékonyodik is a tészta, ami hasznos, mert ha túl vastaggal próbálkozunk, akkor könnyen a parázsban landolhat. A vastag tészta ugyanis nehezen sül át, elkezd kelni a tűz fölött, majd saját súlyánál fogva leszakad és a parázsba veti magát.

Ha sikerült feltekerni a tésztát, akkor egy tálcára szórjunk kristálycukrot és abban forgassuk meg jó alaposan. Ezután azonnal el kell kezdeni a sütést, különben a tészta megintcsak kelni kezd, ami a leszakadást eredményezi. Folyamatos forgatás mellett addig kell sütni, míg a cukor teljesen karamellizálódik és szép aranybarna színt nem nyer a kalácsunk. Utána egy vágódeszkára állítjuk és néhány határozott ütéssel rávesszük arra, hogy ne ölelgesse tovább a fát. Utána következhet a lakmározás.

Cukrozott narancshéj

Örök vita, hogy mennyire mérgező a narancs héja, lemosható, nem lemosható a permetszer; ezekre a kérdésekre magam sem tudom a választ. De a déli ill. a fejlődő országok növényvédelmi gyakorlatából kiindulva a legvadabb elképzelések is igaznak bizonyulhatnak.

De megérkezett a felmentősereg, a varázsszó: bionarancs, biocitrom. Ezeknek a héját (állítólag) nem kezelik szüret után, így egyre többen választják ezeket a termékeket.

Alternatív megoldás a hagyományos narancs héjának alapos lesúrolása felhasználás előtt, hogy ez mennyire hatásos, azt nem tudom, de legalább a lelkünk megnyugszik.

A narancshéj fontos konyhai alapanyag (nálam legalábbis), a cukrozottat érdemes rögtön nagy mennyiségben készíteni, így egy panccsal levan a gond egy évre.

Optimális időpont a narancsszezon. Első lehetőség a munkahelyen a saját, illetve a kollégák által levetett narancshéjakat begyűjteni. Akár egy hétig is  lehet gyűjtögetni, nejlonzacskóba csomagolva a hűtőszekrényben nem esik bántódása. Második lehetőség megvárni a Spar szokásos éves vödrösnarancs akcióját, akkor gondos válogatással megtömni a vödröt, és arról legyűjteni a héjat. Például narancslekvár főzésekor, úgyis több a héj, mint amennyi a lekvárba kell, a maradék mehet cukrozottnak.

A héj kinyerése a narancsok gondos megmosása után nálam krumplipucolóval történik. Így tudjuk a leggyorsabban olyan vékonyan lehámozni a sárga réteget, hogy csak minimális fehér maradjon rajta. Így a már meghámozott narancshéjak is szétválaszthatók (kollégáktól lejmolt héjak). A kapott héjakat én nagy gonddal mindig gyufaszál vastagságúra csíkozom, amiről utóbb megállapítom, hogy tulajdonképpen kockázhatnám is, mert később mindig minden süteménybe felaprítva teszem. A héjat megmérem és ugyanannyi cukorral elkeverem egy lábosban. Pici vizet adok hozzá és elkezdem melegíteni. Nem főzöm meg, épp csak annyira melegítem meg, hogy a cukor elolvadjon rajta. Üvegbe teszem, jól letömörítem, hogy a saját leve ellepje, majd lefedem és kész. Korlátlan ideig eláll, mivel a cukorkoncentráció olyan magas, hogy abban képtelen bármi megélni. De ehhez fontos, hogy a lé ellepje. Felbontás után sem történik semmi baja, nem kell rögtön elhasználni az egész üveggel.

Kekszmánia III. - Narancsos keksz

Abszolút csúcstartó, már házassági ajánlat is érkezett megízlelőjétől. Persze nyilván nős emberről van szó, szóval sokminden állhat a háttérben;-).

Ez a keksz, cookie lévén persze nem alkalmas kedvenc kiszúróformáink használatához, viszont elképesztően finom és omlós. Nem kell hozzá gyúródeszka, sodrófa, sőt, még túl sok hely se.

Az alaprecept Zsófi foodblogjáról származik (http://kakaoscsiga.blogspot.com/2006/11/keksz-fagyasztbl.html) ami jelentős karriert futott be nálunk, bár a fagyasztóba nem túl gyakran jutott belőle. Sütöttem már csokival, kókuszreszelékkel, mazsolával és mogyoróval is.

Aztán valahol szereztem egy narancsos rudacska receptet (nagy narancshéjguru vagyok), ami annyira ragaszkodónak bizonyult, hogy a kezemről nem bírtam leválasztani, nemhogy rudacskákat formálni belőle. Így jött az ötlet, hogy mi történik, ha egy jól bevált alaptésztát ötvözünk a cukrozott narancshéjjal. És íme, megszületett. Hozzáteszem, hogy cukrozott narancshéjnak nálam csakis a házilag készített minősül.

Hozzávalók:

200 g vaj

170 g cukor

1 cs. vaníliás cukor

1 tojás

350 g liszt

1 tk. sütőpor

100 g cukrozott narancshéj (házias jellegű)

A vajat a cukorral és a tojással keverőtálban habosra keverem, hozzáadom a lisztet a sütőport és a felaprított narancshéjat (néha a levéből is csurgatok hozzá) és a robotgép dagasztóvillájával jól kidolgozom. Így prímán formálható tésztát kapok belőle. Ezzel két dolgot tehetek. Apró golyókat formázok, amiket aztán a sütőlapon szétnyomkodok, vagy 4 cm átmérőjű rudakat csinálok és azokból szeleteket vágok, amiket a sütőlapra fektetek. 180°C-ra előmelegített sütőben néhány percig sütöm, ha már színt kap, az a túlsütés jele.

Lapáttal tudjuk leválasztani a sütőlapról közvetlenül kivétel után, majd tálcán hűtjük. Mire kihűl, meg is szilárdul.

Még egy tipp: ha a cukrozott narancshéj levéből is teszek hozzá, ami gyakorlatilag tömény cukor, akkor tehetek bele kevesebb cukrot és picit több lisztet, különben nagyon ragacsos lesz, ezáltal pedig sütés előtt nehezen formázható.